nap
óra
perc
másodperc

egyedül is buli, de párban még inkább

Spar Budapest Maraton® párban

párosban szép az élet, nem?

PÁROSBAN A MELÓ CSAK A FELE, A CÉLBA ÉRÉS VISZONT DUPLÁN JÓ!

Maraton párban? Simán! Éld át a maraton élményét két fős váltóban és fuss Budapest legszebb részein, miközben átéled a klasszikus táv hangulatát! Toborozz csapatot családodból, barátaidból, munkatársaidból és teljesítsétek közösen a klasszikus távot. 

Miben segíthetünk?

Csak kattints a választott dobozra és automatikusan odanavigálunk a releváns és az adott témával kapcsolatos tudnivalókhoz

útvonalak, térképek és helyszínrajzok

Böngészd helyszínrajzainkat, és kerülj képbe a hétvégi versenyhelyszínnel kapcsolatban, hogy minden gördülékenyen menjen a nagy napon! Interaktív Google-térképünkön nemcsak a helyszín fontosabb egységeit találod meg, hanem a pontos útvonalat és a váltópontokat is. Oszd meg szurkolóiddal a térképet és a Google-pozíciódat is a helyzetmegosztás szolgáltatással, így szurkolóid pontosan követhetik, az útvonal mely pontján jársz éppen, sőt, útvonalat is tervezhetnek maguknak a kiválasztott szurkolói pontok eléréshez:

nevezés, részvételi információk

Létszámlimit: A Maraton Párban versenyszámra  és a Maratonstafétára a későbbiekben létszámlimitet határozhatunk meg.
SPAR Budapest Maraton® Párban nevezési díj
Határidő Alap Diák nevezés * 65 év fölött Spuri Aranykártya / Futóklubbővebb info Váltótag díj**
Ft/fő Ft/diák Ft/fő Ft/fő
2023.03.13-ig 12 000 Ft 9 000 Ft 8 400 Ft 9 600 Ft 3 500 Ft
2023.05.22-ig 13 000 Ft 10 000 Ft 9 100 Ft 10 400 Ft 3 500 Ft
2023.07.24-ig 14 000 Ft 10 500 Ft 9 800 Ft 11 200 Ft 4 000 Ft
2023.09.18-ig 15 000Ft 11 500 Ft 10 500 Ft 12 000 Ft 4 000 Ft
2023.10.10-ig 17 500 Ft 13 500 Ft 12 250 Ft 14 000 Ft 5 000 Ft
Helyszínen 20 000 Ft 13 500 Ft
Egyéb díjak: Elveszett, elhagyott rajtszám pótlása a helyszínen: 5.000 Ft * Diák kedvezményes nevezési díj Tanköteles korig (16 év), utána nappalis diákigazolvány bemutatásával vehető igénybe. **Váltótag kedvezmény Abban az esetben, ha a csapat első tagja egyéni maratonista is, igénybe lehet venni a váltótag kedvezményes nevezési díjat (az egyéni induló a csapat részvételért csak a táblázatnak megfelelő összeget fizeti) A kedvezmény igénybevételének feltételei:
  • Személyes nevezésnél az egyéni és váltó nevezés egyidejű leadása esetén érvényes, online nevezésnél először az egyéni nevezést kell kifizetni, ezt követően írni a nevezes@futanet.hu-ra, kérelmezni a váltótag kedvezményt
  • Csak a csapat első tagja veheti igénybe a kedvezményt
  • részvétel a versenyen
  • zárt- és biztosított útvonal
  • rajtszám
  • egyedi technikai futómez (mérettáblázat)
    • választható méretek:
      • női fazon: S-XXL
      • férfi fazon: XS-XXL
  • a sikeres teljesítőknek célba érkezés után egyedi befutóérem
    • a váltóhelyen végző csapattagok érmeit a befutó csapattagnak adjuk át a célban
  • online eredménylista
  • online letölthető oklevél
  • támogatóink ajándékai
  • chipes nettó időmérés
  • frissítés
  • orvosi szolgálat
  • zenészek az útvonalon
  • befutócsomag
    • a váltóhelyeken végző csapattagok kizárólag a váltóhelyen vehetik fel befutó csomagjukat
  • 21,26% ÁFA

Online nevezés: 
A szervező BSI online nevezési felületén 2023. október 10-én éjfélig (amennyiben a létszámlimit nem telik be korábban). A számlát e-mailen .pdf formátumban juttatjuk el részedre.

Személyes nevezés:

  • A BSI eseményein, az információs sátorban.
  • A helyszínen a rajtszámátvétel időrendjéhez igazodva, amennyiben a létszám limit előzetesen nem telik be.

Kerekesszékes és Handbike-os versenyzők kizárólag előnevezéssel nevezhetnek!

A maraton párban távon csak a 2011. október 16. előtt születettek indulhatnak (12 évesek vagy idősebbek).

A Maraton Párban női, férfi és vegyes kategóriában lesz értékelés. 
A Maratonstafétában a női és férfi csapatok külön, a vegyes csapatok a férfiak között kerülnek értékelésre.

A már benevezett résztvevők listáját, a rajtlistát itt találod.

Esemény szervezője: 

BSI Sport Kft.
1138 Budapest, Váci út 152.
www.futanet.hu
nevezes@futanet.hu

  • A versenyen minden felkészült futó, illetve babakocsival futók is rajthoz állhatnak, akik elfogadják az eseményinformációban leírtakat, valamint a nevezési feltételeket.
  • A kerekesszékkel vagy handbike-kal induló versenyzők a váltók versenyében nem indulhatnak.
  • 10 perc időbüntetést kaphat az a versenyző, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja nem jól láthatóan viseli a verseny ideje alatt.
  • Kizárásra kerülhet az a versenyző, aki többszöri figyelmeztetés ellenére is megszegi a rajtszám viselésére vonatkozó szabályt, továbbá aki nem teljesíti a verseny – szervezők által kijelölt – teljes távját vagy a nevezési lapot pontatlanul nem a valóságnak megfelelő adatokkal illetve hiányosan tölti ki, továbbá a chipet nem rendeltetésszerűen használja.
  • Saját és futótársaik érdekében nem ajánlott a futóknak a táv teljesítése közben bármilyen zene- vagy egyéb lejátszót egyszerre mindkét fülükbe dugva hallgatni, használni!
  • A verseny a mezőnyben dolgoznak a kerékpáros és motoros szervezők, illetve szükség esetén a mentő autók.
  • A fülhallgató elnyomja a külső zajokat, így a futó akadályozhatja az előző futótársakat és a munkájukat végző szervezőket, orvosi csapatot.
  • A versenyen görkorcsolyázni, kerékpározni, kerékpáros kísérővel, rajtszám nélkül, kutyával futni tilos!
  • A kerékpáros, görkorcsolyás kísérővel induló futót a versenyből kizárhatjuk!
  • A versenyen értékmegőrzést nem vállalunk!
  • A esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a BSI előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető.
  • A BSI szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
  • A BSI fenntartja az útvonal- és időpontváltoztatás jogát
  • Orvosi tudnivalók
  • További hasznos információk

tudnivalók az esemény napjára

Az időrendet itt találod.

Az esemény helyszíne a Pázmány Péter sétány, az ELTE Budai Campusának környéke

Regisztrált Ötpróba-pontgyűjtőként 50%-os MÁV-kedvezménnyel utazhatsz az eseményre.

Déli pályaudvartól:
17 vagy 61-es villamossal a Móricz Zsigmond körtérig, onnan a 4-es villamossal a Petőfi híd budai hídfőig, majd gyalog a Pázmány Péter sétányon (kb. 600 m)

Keleti pályaudvartól:
M4-gyel a Móricz Zsigmond körtérig, onnan a 4-es villamossal a Petőfi híd budai hídfőig, majd gyalog a Pázmány Péter sétányon (kb. 600 m)

Nyugati pályaudvartól:
M3-mal a Corvin negyedig majd 4/6-os villamossal a Petőfi híd budai hídfőig, majd gyalog a Pázmány Péter sétányon (kb. 600 m) vagy a 4/6-os villamossal a Petőfi híd budai hídfőig, majd gyalog a Pázmány Péter sétányon (kb. 600 m)

Ide kattintva a a BKV menetrendet láthatod

Érkezz kerékpárral, a helyszínen felügyelt kerékpártárolót üzemeltetünk a verseny napján!

Parkolás
A környező utcákban kevés a parkolóhely, azok a kora reggeli órákban betelnek. Érdemes a távolabbi, de biztos parkolást választani.
A versenyközpont közelében található nagyobb parkolók:
– fizetős parkolóhely a Kopaszi-gát parkolójában, innen gyalog kb. 800 méterre találod a versenyközpontot
– ingyenes parkolóhely a Lurdy Ház parkolójában, innen 1-es villamossal a Rákóczi hídon át 2 megálló (Infopark megálló), majd gyalog kb. 500 m-re találod a versenyközpontot

A rajt a Pázmány Péter sétány, az ELTE Lágymányosi Campus előtti útszakaszán lesz.

A versenyközpontot az ELTE Lágymányosi Campusának északi tömbjében alakítjuk ki.

A helyszínen, a versenyközpontban:

  • október 13-án 12:00-18:00 között
  • október 14-én 7:00-18:00 között
  • október 15-én 7:00-8:30 között

A váltók két típusú rajtszámot kapnak.

  • EGYÉNI rajtszám: ezen szerepel a csapat rajtszáma, mögötte a csapattag indexe keretben
    • ezt a rajtszámot a futás ideje alatt végig jól láthatóan, elől kell viselni
    • amennyiben a csapat első embere egyéniben is teljesíti a távot, ezt a rajtszámot nem kell viselnie.
  • VÁLTÓ rajtszám: a csapat rajtszáma szerepel rajta, továbbá ezen helyezzük el (a rajtszám hátoldalán) az időmérő chipet,
    • ezt a rajtszámot az épp versenyben lévő csapattag a derekán, hátul köteles viselni
      • rajtszámtartó övet biztosítunk
    • a rajtszám átadásával kell váltani

A rajtszámátvételi asztalokhoz akkor engedünk be, ha valamelyik asztal felszabadul. A rajtszámátadó asztalok nem rajtszám szerint vannak kialakítva, bármelyik szabad asztalhoz állhatsz. FONTOS, hogy tudd a rajtszámodat, amikor az asztalokhoz sorba állsz. 

Amennyiben nem tudod a rajtszámodat, a rajtlistában a megfelelő távnál rá tudsz keresni a nevedre és megjelenik a rajtszámod. 

Öltöző:
A férfi öltözőt az ELTE Lágymányosi Campus déli tömbjében alakítjuk ki. Bejárat az épület nagyszínpad felőli oldalán lévő ajtókon keresztül lesz. 
A női öltöző helye szintén ugyanebben az épületben lesz. A bejárat az épület Dunától távolabbi oldalán lévő ajtókon keresztül lesz.

A váltóhelyeken átöltözési lehetőséget sátrakban biztosítunk.

Ruhatár:
A színes, ruhatár feliratú táblákkal jelölt sátrakat az ELTE Lágymányosi Campus északi tömbje melletti füves területen alakítjuk ki,  egy blokkban a maratonisták ruhatári sátraival.

A résztvevők a csomag leadásakor karszalagot kapnak, aminek a sorszáma meg fog egyezni a leadott csomagjukra a BSI ruhatárosai által felragasztott etikett számával.
A csomag visszavételekor a karszalagot eltávolítjuk a csuklójukról.
A váltóhelyeken nem alakítunk ki ruhatárat!

NYITVATARTÁS:
Csomagleadás: 7:00-8:30 között
Csomagátvétel: 11:30-15:00 között

Figyelem! A ruhatárban értékmegőrzést nem vállalunk.

Kerékpártároló:
A helyszínen, az ELTE Lágymányosi Campus déli tömbjének Duna felőli oldalán alakítjuk ki a kerékpártárolót.

WC:
A női és férfi öltözőknél az alagsorban található wc-ket lehet használni.
Mobil WC-ket a rajt/cél közelében találsz, férfiak részére mobil pissoire-ok is rendelkezésre állnak majd.

Az útvonalon a frissítőállomásokon és a váltóhelyen találsz mobil WC-ket, férfiak részére mobil pissoire-ok is rendelkezésre állnak majd.

A váltók első futói a maraton mezőnyével együtt rajtolnak, ők a saját szakaszuk tervezett tempójának megfelelő rajtzónába állnak be. Kérjük a rajt előtt mindenki a tervezett tempójának (perc/km) megfelelő zónába álljon be, hogy ne zavarja a többi futót.
– 1-es zóna: 4:30-on belül (3:10:00-n belüli maraton) ( 1-es jelzéssel a rajtszámon, a számjegy előtt)
– 2-es zóna: 4:30-5:00 között (3:10:00 – 3:30:00 közötti maraton) (2-es jelzéssel a rajtszámon, a számjegy előtt)
– 3-as zóna:  5:00-5:30 között (3:30:00 – 3:52:00 közötti maraton) (3-as jelzéssel a rajtszámon, a számjegy előtt)
– 4-es zóna: 5:30-6:00 között (3:52:00 – 4:13:00 közötti maraton) (4-es jelzéssel a rajtszámon, a számjegy előtt)
-5-ös zóna: 6:00-6:30 között (4:13:00 – 4:34:00 közötti maraton) (5-ös jelzéssel a rajtszámon, a számjegy előtt)
– 6-os zóna: 6:30 fölött (4:34:00 fölötti maraton) (6-os jelzéssel a rajtszámon, a számjegy előtt)

A rajtzónák jelölése azonos az egyéni maratonisták, a 4 fős váltók és a maraton párosok esetében.
A váltóknál a tervezett tempó megadásakor az elsőnek futó csapattag tempója számít.

Ezen az eseményünkön mindenki csak az előre megadott, tervezett tempójának megfelelő rajtzónába állhat be.
Ezzel is szeretnénk csökkenteni a rajt utáni első kilométerek tumultusát, a felesleges előzgetéseket. Ha csak az egy tempójú futók indulnak egy zónából, sokkal nyugodtabb, kiszámíthatóbb lesz már a futás eleje is.
A tervezett tempónak megfelelő rajtzónába való beállást a rajtszámon elhelyezett etikett segíti, melyet a zónába történő beálláskor ellenőrzünk. Az etikett száma megegyezik a zóna számával.
A váltóknál a csapatrajtszámon lesz a zónamatrica.
Mindenki csak abba a rajtzónába állhat be, amilyen számú matrica a rajtszámán van.
Aki nem adott meg tervezett tempót, az a rajt előtt a versenyközpontban kérhet matricát.
Rajtzóna-matrica nélkül csak a leghátsó rajtzónába lehet beállni.
Az időbeállót jelző zászlót mindig az adott időzóna végére helyezzük el, tehát mindig a beálló kaputól a rajt felé eső területre kell beállni.
A belépés után indulj el a rajtkapu felé, hogy az utánad érkezők is be tudjanak állni a zónába.
A rajtzónák beálló kapuit a rajt előtt 20 perccel nyitjuk, és 5 perccel a rajt előtt zárjuk, utána már csak a mezőny végére lehet állni.
Kérjük, ha a rajtzónádban nem megfelelő matricás futóval találkozol, kérd meg, hogy célidejének megfelelő tempójú rajtzónát válassza, a tumultus és az esetleges balesetek elkerülése érdekében.

 

Szakaszos rajt a 38. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon: 

  • A maratoni váltótávok résztvevőit több szakaszban indítjuk el, az egyéni maratonistákkal együtt. Egy szakasz 3 percig rajtol.
  • A soron következő hullámok elején rendezők fognak állni, akik előrekísérik a mezőnyt a rajtvonalhoz.
    • A rajtvonalhoz érkezést követően kb. 1,5 perc múlva indítjuk őket, majd ugyanígy járunk el a későbbi hullámokban induló résztvevőkkel is.

A hullámok között a beálló kapukat már nem nyitjuk meg!

A rajtzónában hagyott felszereléseket közvetlenül a rajt után összegyűjtjük, és jótékonysági célból átadjuk a Magyar Vöröskeresztnek.

Táv: 42,195 m km

Útvonal: Pázmány Péter sétány – Budai Alsó rakpart – Döbrentei téri rakparti felhajtó – Várkert rakpart – Ybl Miklós tér – Apród utca – Attila út – Alagút utca – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Árpád Fejedelem útja – Margithíd északi lehajtó  – Margit híd – Jászai Mari tér – Jászai Mari téri déli rakparti lehajtó – Pesti alsó rakpart – Közraktár utca – Fővám tér – Szabadság híd – Szt. Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány – Dombóvári út – FORDÍTÓ (a Lágymányosi híd felhajtó előtt) – Dombóvári út – Budai alsó rakpart – Árpád fejedelem útja – Serfőző utca – Árpád híd (déli oldal két forgalmi sáv)– Schulek Frigyes sétány – Hajós Alfréd sétány – Rendőrség útja – Schulek Frigyes sétány – Árpád híd (déli oldal két forgalmi sáv) – Népfürdő utca lehajtó – Népfürdő utca – Moszkva sétány – Vizafogó utca – FORDÍTÓ – Vizafogó utca – Népfürdő utca – Dráva utcai rakparti lehajtó – Pesti alsó rakpart – Szt. István parki rakparti felhajtó – Újpesti rakpart – Jászai Mari téri északi rakparti lehajtó – Pesti alsó rakpart – FORDÍTÓ – Pesti alsó rakpart  – Közraktár utca – Fővám tér – Szabadság híd – Szt. Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány

Kilométerjelzők:Az útvonalon a maraton kilométereit egy 2 méter magasan elhelyezett táblával jelölünk. Ezzel is ellenőrizheted magad, hogy az általad tervezett és a felkészülésednek megfelelő iramban teljesítsd a távot.

A sikeres célba érkezést iramfutók segítik:

Táv (km)HelyszínKínálat
4,3Dózsa György tér,  az Alagút utca előttvíz
7,2Elvis Presley tér, Árpád fejedelem felöli részvíz, Gatorade, banán, szőlőcukor, citrom
11,2Pesti alsó rakpart, a Mahart Nemzetközi Hajóállomás előttvíz, Gatorade, banán, szőlőcukor, citrom
14,5Pázmány Péter sétány, a Lágymányosi híd előttvíz, Gatorade, banán, szőlőcukor, citrom
18,6Döbrentei tér, Alsó rakpartvíz, Gatorade, banán, szőlőcukor, citrom
22,6Árpád fejedelem útja – Dara utca kereszteződésvíz, Gatorade, banán, szőlőcukor, citrom
27,3Margitsziget, Rendőrállomás előttvíz, Gatorade, banán, szőlőcukor, citrom
30,7Moszkva sétány, Dagály fürdő utánvíz, Gatorade, banán, szőlőcukor, citrom
35,1Jászai Mari tér – Újpest rakpart lehajtóvíz, Gatorade, banán, szőlőcukor, citrom, magnézium, kálcium, Cola
39,2Pesti alsó rakpart, a Mahart Nemzetközi Hajóállomás előttvíz, Gatorade, banán, szőlőcukor, citrom, magnézium, kálcium, Cola
40,1Műegyetem rakpart, a BME CH épülete előtt víz
  • Egyéni frissítő leadására a helyszínen a versenyközpontban lesz lehetőség, október 9-én, legkésőbb a rajt előtt 45 perccel.
  • Az útvonalon kialakított frissítő állomásokon 1 köbméteres gyűjtőedényeket helyezünk el, első sorban az üres poharak gyűjtésére.
    A konténereket az útvonal 2 oldalán találod majd, az utolsó frissítőasztalt követően.
    Az utolsó konténert az állomás végétől 50 méterre helyezzük el, ezt külön táblával is jelezzük. Kérjük legkésőbb ebbe a konténerbe dobd be a frissítő állomásról magaddal vitt hulladékot.
    Az útvonalon keletkezett bármilyen hulladékot kérjük, ne dobáld szét, hanem a frissítő állomásnál elhelyezett edényekbe dobd bele.A frissítőállomáson nem adjuk kezedbe a poharakba kitöltött vizet, isoitalt, azt minden esetben Te veszed el az asztalokról. A használt, üres poharat semmiképpen se tedd vissza a frissítőasztalra!
  • A frissítőállomásoknál keletkezik gyakran a legnagyobb baj. Ne próbálj meg becsúszni két futó között egy gyors italért vagy ételért. A futóversenyen is tartsd be az alapvető illemszabályokat, várd ki a sorod és emlékezz rá, hogy gyakran a távoli végen vannak kevesebben. Ne vegyél el többet, mint amire szükséged van, mert valószínűleg számos futó lesz mögötted, akiknek még nálad is nagyobb szüksége lehet a frissítésre.
  • Amennyiben az időjárás indokolja, az útvonalon további ideiglenes vízvételi pontokat építünk ki.
  • Célba érkezés után előbb az érmet, majd a befutócsomagodat veheted át.

SPAR Budapest® Maraton Párban

Váltóhely: 19,6 km-nél, a Budai alsó rakparton, a Halász utcai lehajtó déli ágánál, az útvonal bal oldalán.
A váltóhelyek megközelítéséhez, kérjük használd az alábbi két útvonaltervezőt:

https://go.bkk.hu/

https://www.google.hu/maps/

Amit a váltásról tudni kell:

  • A csapatok számára a váltózónákat tereléssel és táblákkal jelezzük.
  • A váltás a rajtszámnak megfelelően kialakított váltózónában történik.
  • A váltáskor az épp versenyben lévő csapattagnak a VÁLTÓ (chippel ellátott) rajtszámot kell átadnia a következő futónak.
  • A VÁLTÓ rajtszámot csak a váltózónába érkezéskor lehet kézbe venni, a következő csapattagnak pedig a váltózóna elhagyása előtt a derekára kell tennie.
  • A váltózóna az első VÁLTÓZÓNA irányító tábla és az utolsó váltózóna vége között van.
  • A szabálytalanul váltó csapatokat 10 perc időbüntetéssel sújthatjuk.
  • Aki a váltóhelyen fejezi be futását, ott öltözhet át, ott kapja meg a befutócsomagot, illetve ott frissíthet.
  • A váltóhelyeken ruhatár nincs.
  • A váltóhelyre és onnan a célba való közlekedést mindenkinek egyénileg kell megoldania.
  • A csapattagok érmét a befutó csapattagnak adjuk át a célban.

5 óra 30 perc nettó idő (az utolsó elrajtoló rajtidejéhez igazodva)

A mezőnyt záróbusz követi az 5:30:00 alatt célba érkező iramfutó tempójában. Akit a záróbusz beér, fel kell szállnia, rajtszámát áthúzzák, a célterületre nem léphet be.

A záróbusz tempója:

1 km
0:07:38
2 km
0:15:16
3 km
0:22:54
4 km
0:30:32
5 km
0:38:10
6 km
0:45:50
7 km
0:53:30
8 km
1:01:10
9 km
1:08:50
10 km
1:16:30
11 km
1:24:12
12 km
1:31:54
13 km
1:39:36
14 km
1:47:18
15 km
1:55:00
16 km
2:02:45
17 km
2:10:30
18 km
2:18:15
19 km
2:26:00
20 km
2:33:45
21 km
2:41:33
22 km
2:49:21
23 km
2:57:09
24 km
3:04:57
25 km
3:12:45
26 km
3:20:36
27 km
3:28:27
28 km
3:36:18
29 km
3:44:09
30 km
3:52:00
31 km
3:59:55
32 km
4:07:50
33 km
4:15:45
34 km
4:23:40
35 km
4:31:35
36 km
4:39:37
37 km
4:47:39
38 km
4:55:41
39 km
5:03:43
40 km
5:11:45
41 km
5:19:52
42 km
5:27:59
Maraton
5:29:36



Az időmérés szolgáltatója az AGNI-Timing. 

Az időmérés a rajtszám hátuljára ragasztott UHF chipekkel történik. 
Olvasd el a chiphasználat tudnivalóit!

Rajtszám viselési szabályok: 
Az időmérés földön elhelyezett időmérő szőnyegek (antennák) segítségével történik, amely körülbelül 2-3 méteres távolságból érzékeli a rajtszámban elhelyezett jeladót. Az időbélyegzés a legerősebb jelszignálnál (a szőnyeg feletti áthaladáskor) történik. 

A sikeres egyéni idők rögzítéséhez kérjük az alábbi szabályok figyelembevételét:

  • A rajtszámot a verseny során végig láthatóan, a has/mell tájékon szükséges viselni. (rajtszámtartó öv megengedett)
    • A rajtszámot letakarni tilos!
  • A rajtszám hátulján elhelyezett chipet ne távolítsák el, ne hajtsák össze és ne szúrják át biztosítótűvel.
  • Mindenki figyeljen arra, hogy a saját rajtszámát viselje a verseny során.
  • Célbaérkezés után kérjük a mérési pontot mielőbb elhagyni.

SPAR Budapest Maraton párban:

  • A női és férfi és vegyes csapatok külön kerülnek értékelésre.
  • Nemenként az 1.-3. helyezett csapatok

tudnivalók a célbaérés után

Az eredmények a célba érkezést követően folyamatosan frissülnek az eredménylistában.
Az eredménylistában helyezési szám nélkül szerepelnek azok a résztvevők, akiknek az útvonal ellenőrzőpontjainak valamelyikén nincs idejük és a nevük mellett csillaggal szerepelnek azok, akik 10 perc időbüntetést kaptak szabálytalan rajtszám viselés miatt.

Az esemény utáni fotóválogatásunkat a Budapest Maraton Facebook oldalunkon illetve a Médiatár menüpontban találod.

Az útvonalon készült nagyfelbontású fotók megvásárolhatók a bsi.futofoto.hu oldalon.

Az eseményről készült összefoglaló filmeket, befutóvideókat, élő közvetítés anyagait itt találod.

a futás ünnepe

ez a felejthetetlen út csak rád vár. Rálépsz?

Videó lejátszása

megnyugtató válaszok

Gyakran ismételt Kérdések

Csokorba szedtük a leggyakrabban feltett kérdéseiteket