nap
óra
perc
másodperc

AHOL A FUTÓ- ÉS A MŰVÉSZLÉLEK EGGYÉ VÁLHAT

Fut a színház

2

024-ben tizenharmadik  alkalommal hirdetünk külön versenyt a színházi világ (hazai és határon túli magyar színházak, színészek, bábszínházak, táncegyüttesek, színházi szakemberek, színházi fesztiválok, színikritikusok, filmsorozatok, színházi szerzők) képviselőiből álló futóváltók számára október 12-13-án Magyarország egyik legnagyobb szabadidősport rendezvényén.

A Futófesztivál mindkét napján kínálunk egy-egy váltóversenyt a Fut a színház programban művészeinknek.

 Rajt/cél/versenyközpont: Pázmány Péter sétány, az ELTE Lágymányosi Campusnál

Október 12. szombat

SPAR Váltó 4×2 km-es váltó egy kellemes táv azoknak, akik még nem vállalkoznak nagyobb kihívásokra, de szívesen belekóstolnak egy futóverseny hangulatába.

Október 13. vasárnap, rajt időpontja: 9:00

Az elszántabbaknak a klasszikus 4 fős maratonváltót ajánljuk a SPAR Maratonstafétán. Itt a csapattagok egymást váltva 10,8 – 9 – 11,8 – 10,6 km-es szakaszokat futnak. Az első futó lehet egyéni maratonista is, hiszen ez a versenyszám együtt rajtol, és azonos útvonalon halad a fővárosunk legszebb pontjait érintő maratoni mezőnnyel.

Egy intézményből több csapatot is szívesen látunk mindkét napon.

Képviseld a színházi szakmát a futás ünnepén – a közönségsiker garantált!

Az útvonalon végig zeneszó kísér, a célban sok ezer lelkes szurkoló tapsa vár, mindez fővárosunk világszép „kulisszái” előtt.

2023-ban 18 színházi csapat versengett egymással, a média érdeklődésétől kísérve.

Fuss és jótékonykodj

A Fut a színház verseny csapatai által befizetett jótékonysági nevezési díj 50%-ával ebben az évben is a Jurányi Ház munkáját támogatjuk.

Felkeltettük az érdeklődésedet?

Írj emailt a lakatos.istvan@futanet.hu címre és segítünk!

Nevezési határidő: október 8-án 23:59-ig!