2010

25. Spar Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál

2010. szeptember 26.

Az eső mosta ugyan, de elmosni nem tudta a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivált, aminek olyan jó volt a hangulata, amilyen rossz a vasárnapi időjárás. 13.800-an neveztek az eseményre.

Nem, a SPAR Budapest Maratont nem tudja elrontani az időjárás, akármennyire is kijutott a rosszból ilyen tekintetben a futóknak, a szurkolóknak és a rendezőknek. A jubileumi esemény borús időben kezdődött, de a szpíkerek már jóval a rajt előtt megalapozták a hangulatot. Jött a bemelegítés, ami még inkább csak fokozta azt, de az egész nap egyik legfantasztikusabb pillanata mégis a maraton 10 órás rajtja volt. Addigra ugyan már rendesen esett az eső, de a rajt mellett doboló kongások, a rajtfolyosón egyre sűrűsödő futótömeg, a folyamatos magyar és idegen nyelvű műsorközlés, a szurkolók tapsa és az óriási helyszíni sajtóérdeklődés egyrészt mindenkivel elfeledtette a rossz időt, másrészt hihetetlen hangulatot teremtett. Tíz órakor Schmitt Pál köztársasági elnök rajtjelére aztán elindult a maratoni futófolyam. A Hősök terére kikanyarodó futófolyosót egészen az Andrássy új elejéig végig állták a szurkolók. Sokan külföldiek is, akik számára ez a futóesemény valószínűleg a legjobb országimázs lehetett.

A 42 kilométert futók rajtja után nem sokkal Schmitt Pál újabb mezőnyt indított, ezúttal a 7 kilométeres minimaratonon indulók rajtoltak el. Az eső közben hol elállt, hol újra nekikezdett, de a SPAR Budapest Maraton résztvevőit nem tudta visszatartani a futástól. 11 órakor megindult a 3,5 kilométeres maratonka és a gyaloglók mezőnye, végül pedig a családi futás résztvevői kerülték meg a Hősök terét.

A maratonistákat kezdetben Tóth Tamás vezette, mígnem megelőzte őt az etióp Erkolo Ashenafi. A nőknél egyértelműbb volt a helyzet, mivel Staicu Simona végig magabiztosan haladt az élen. A férfiaknál végül Ashenafi olyannyira el tudott lépni, hogy majdnem másfél perces előnnyel nyerte a versenyt Tóth Tamás és Zsódér Zsolt előtt. Az etióp futó 2:23:13 alatt tette meg a 42 kilométert. A nőknél Staicu Simona nyert, mégpedig nemcsak úgy, hogy közel 15 perces előnyre tett szert a végén, de megjavította korábbi pályacsúcsát is. A nőknél így újabb, 2:37:47-es rekord született.

A kíméletlenül szakadó esőben sorra érkeztek a maratoni élboly tagjai, aztán a 30 kilométert és az ekident futók, illetve a maraton staféták tagjai. Utóbbi számban teljesítette a 42 kilométert a Miniszterelnökség nevű csapat Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivővel és Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkárral. Magyar és lengyel zászlót lobogtatva hármasban érkezett célba a Darius Michalczewski-Erdei Zsolt-Kovács Kokó István alkotta trió. Sok-sok külföldi futotta le a 42 kilométert és ázott bőrig Budapesten, ám a sikerélmény valószínűleg kárpótolta őket. A célfolyosó mindkét oldala tele volt szurkolókkal, akik a legnagyobb esőben is lelkesen fogadták a futókat. Két spanyol zászló lobogott az egyik oldalon, másutt kék-fehér-piros színeket az arcukra festő franciák örültek együtt a többiekkel. Amúgy pedig széles e hazában mindenki megtudhatta, milyen az, amikor a fővárosban fut az ország: 12 óra után néhány perccel ugyanis a Magyar Rádió riportere, aki maga is indult a 30 kilométeren, az útvonalról jelentkezett be élő adásban, hogy tudósítson a SPAR Budapest Maratonról. A versenyközpont területén kihangosítva lehetett hallani, amint azt mondta, amerre néz, mindenhol tömött sorokban haladnak a futók.

Óriási taps, illetve operatőrök és fotósok hada fogadta a 42 kilométeres távon célba érkező Mikulás Dzurinda szlovák külügyminisztert, aki 3:39 alatt futotta le a távot, és tapasztalt politikus lévén nem sokkal később már rögtönzött sajtótájékoztatót tartott futásáról. A vendégsátor mellett tucatnyi szlovák szurkoló várta Dzurindát zászlóval és transzparenssel. A maratonra egyébként 3150 nevezés érkezett.

Az 56-osok terén, a versenyközpont területén az esemény ideje alatt – és ameddig az időjárás azt kicsit szüneteltetni nem kényszerítette – csodás dolgok szemtanúja lehetett a kilátogató érdeklődő. Például semmihez sem hasonlítható vidámságot kölcsönöztek a SPAR Budapest Maratonnak a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány bohócdoktorai, akik egyaránt kivették a részüket a mulattatásból, az adománygyűjtésből, a befutók fogadtatásából és az éremosztásból. Programból ezen kívül is volt választék bőven, mivel több tucatnyi kiállító, alapítvány és civil szervezet jelent meg az eseményen. Véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt, voltak sportbemutatók és kiállítások – többek között a Budapest Maratonok történetéből -, valamint gyerekeknek, családoknak szóló programok.

Eredmények:

Egyéni 42 km:
Férfiak:
1. Erkolo Ashenafi (Békéscsaba) 2:23:13
2. Tóth Tamás (Micro SC) 2:24:36
3. Zsódér Zsolt (Galaxy Fittness) 2:24:55
Országos bajnokság, férfiak:
1. Tóth Tamás (Micro SC) 2:24:36
2. Józsa Gábor (MAC-NS) 2:24:59
3. Szabó Imre (Vasas SC) 2:26:10
Nők:
1. Staicu Simona (Misi SC) 2:37:47
2. Földingé Nagy Judit (Győri Dózsa) 2:52:23
3. Póth Mariann (Micro SC) 2:56:55
(Ez egyben az országos bajnokság eredménye is.)

30 kilométer:
Férfiak:
1. Várbíró Attila (Baja) 1:46:33
2. Zsigmond Előd Zsolt (Szekszárd) 1:49:37
3. Makár László (Budapest) 1:52:15
Nők:
1. Csomor Erika (BVSC Kufner) 2:08:32
2. Rozsnyai Lilla (ELTE-BEAC Polythlon) 2:11:51
3. Csatári Mónika Melitta (Szekszárd) 2:17:22

Maraton staféta:
Férfiak:
1. Észak-Magyarország I. (Vaszily Dávid, Szaniszló Máté, Burmaister Benjámin) 2:46:43
2. DEAC 1 (Nagy András, Balogh Tibor, Lakatos László) 2:47:38
3. ELTE-BEAC Polythlon (Nyári József, Somogyi György, Bácsi András) 2:53:39
Nők:
1. W.W.J.D. (Csere Sára, Schweigert Árpádné, Csere Anna) 3:14:43
2. FUTCALÁNYOK (Korompy-Túróczi Réka, Fekete Andrea, Csáki Enikő) 3:26:02
3. Világharmónia Futás (Pécsi Annamária, Szekeres Veronika, Bathó Márta) 3:28:12

Ekiden váltó:
Férfiak:
1. Sashegyi Gepárdok 2:26:27
2. Vasas SC 2:26:52
3. Honvéd Fiúk 2:27:10
Nők:
1. Honvéd Lányok 3:02:15
2. Szuperinfo II. 3:14:14
3. Szellő-Lányok 3:16:44


Az összes eredmény | Képgaléria | Videók