A rajtnál öltözősátrakat állítunk fel.
A célnál kialakított ruhatárba eljuttatni kívánt csomagokat az öltöző közelében várakozó teherautóval lehet. A teherautó 10:00-kor indul a célterületre, csomagleadásra később nincs lehetőség.
A célban a rajtszámtartománynak megfelelően kialakított ruhatári sátorban lehet felvenni a rajtban leadott csomagot.
A rajthelyszín közelsége miatt (kb. 2 km-re található) lehetőség van a célnál kialakított öltözőket és ruhatárat használni már a rajt előtt.
Öltöző:
A férfi öltözőt az ELTE Lágymányosi Campus déli tömbjében alakítjuk ki. Bejárat az épület nagyszínpad felőli oldalán lévő ajtókon keresztül lesz.
A női öltöző helye szintén ugyanebben az épületben lesz. A bejárat az épület Dunától távolabbi oldalán lévő ajtókon keresztül lesz.
Ruhatár:
A ruhatári sátrakat az ELTE Lágymányosi Campus északi tömbje melletti füves területen alakítjuk ki.
A sátrakban rajtszám tartományok szerint lehet a csomagokat leadni, amit táblákkal is jelezni fogunk. A rajtszámok alján helyezzük el a ruhatári szalagot. Ezt a szalagot a futónak kell a rajtszámról előzetesen leválasztania és a rajtcsomagban átadott biztosító tű segítségével kell a csomagon rögzíteni úgy, hogy az le ne eshessen róla. A szalagot a perforálás mentén a könnyebb leválaszthatóság érdekében ajánlatos többször meghajtani. A csomagot csak a rajtszámnak megfelelő sátornál lehet leadni, de nem kell megvárni, hogy az ott dolgozó rendező átvegye, önállóan be lehet tenni a sátor – kordonok által határolt – előterébe. A csomagot a célba érkezés után kollégáink fogják kiadni, a rajtszámnak megfelelően.
NYITVATARTÁS:
Csomagleadás: 7:00-9:30 között
Csomagfelvétel: 11:30-15:00 között
Figyelem! A ruhatárban értékmegőrzést nem vállalunk.
Kerékpártároló:
A célban, az ELTE Lágymányosi Campus déli tömbjének Duna felőli oldalán alakítjuk ki a kerékpártárolót.
WC:
A női és férfi öltözőknél az alagsorban található wc-ket lehet használni.
Mobil WC-ket az öltöző, valamint a rajt/cél közelében találsz, férfiak részére mobil pissoire-ok is rendelkezésre állnak majd.
Az útvonalon a rajtnál, a frissítőállomásokon és a váltóhelyen találsz mobil WC-ket, férfiak részére mobil pissoire-ok is rendelkezésre állnak majd.