Igazi októberi futóidőben rajtolt a 35. SPAR Budapest Maraton®
A 35. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál második napján a klasszikus maratoni távon 1930-an álltatok rajthoz a 3500 nevezőből. A futóesemény egyben a 2020. Országos Maraton Bajnoksága. A vírushelyzet miatt a nemzetközi mezőny minimális résztvevővel képviseltette magát mindkét versenynapon. 2 nap alatt összesen 11 700 futó nevezett, és ebből több mint 8100-an rajthoz is álltak.
A koronavírus járvány miatt példa nélküli biztonsági intézkedések mellett zajlott az továbbra is az eseményünk. A résztvevők a rajtszámukat ma is csak egy előre kitöltött COVID-19 nyilatkozat leadása és testhőmérséklet mérés után vehették át. A rajtzónák mindenki csak szájmaszkban állhatott be, melyet a rajtvonal átlépéséig mindenkinek magán kellett tartani, a szervezők azt kérték, hogy utána se dobják el a futók a maszkokat, hanem vigyék magukkal és futás után, a célban újra vegyék fel. Az útvonalon a frissítőállomások elrendezése és a frissítők felvétele is kontaktmentesen történt, a versenyközpont helyszínén minden fontosabb ponton kézfertőtlenítőket lehetett használni.
13,8 fokban hatalmas elszántsággal indultak neki 9.00-kor a versenyzők, hogy teljesítsék a legendás a legendás 42,195 kilométeres távot. A biztonsági intézkedések miatt minden versenyszámot 300 fős rajthullámban indítottunk. A pálya élmezőnye már hamar leszakadt a többiektől és egy külön bolyban haladt tovább. A maratoni távval együtt összesen 4 versenyszámra nevezhettek a futók a mai napon.
2020. október 11. vasárnap időrend
9:00 – RAJT – 35. SPAR Budapest Maraton®
9:00 – RAJT – SPAR Budapest Maraton® párban
9:00 – RAJT – Tolle UHT Maratonstaféta
9:40-10:15 – RAJT – Regnum 30 km
13,1 fokot mértünk 10 órakor, amikor elkezdett szemerkélni az eső. Ez sem vette kedvét a lelkes indulóknak, mindenki mosolyogva és integetve fordult a pályán. Köztük volt az örökvidám Kovács Kokó István, aki csapatban indult és Nagy Laci világklasszis kézilabdázónk is, aki élete első maratonját futotta 4:17:49 eredménnyel. Az amatőr futás élményének hódolva ugyancsak maratont futott Erdély Mátyás, az Oscar díjas Saul fia című film Kossuth díjas operatőr. Az eső szerencsére elállt, és 15 fokig ment fel a hőmérséklet napközben. A futók táborát színesítette egy suhanó Rubik-kocka és egy egyedi maszkokból vart ruhát viselő női futónk is. Mindketten részt vesznek a BSI által meghirdetett 35. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál jelmezversenyen.
35. SPAR Budapest Maraton®
férfi:
Csere Gáspár ( BEAC) 02:17:43
Jenkei Péter (Vasas) 02:20:58
Nagy Péter 02:33:24
női:
Szabó Tünde (PVSK) 02:43:39
Ménes Anita ( Tiszakécske VSE ) 02:47:32
Virág- Erdélyi Zsófia ( UTE) 02:49:45
További eredmények: https://bsieredmenylista.hu/spar-budapest-maraton-2020/

bakancslistás kihívás
egy egész hétvégén át tartó futóünnep. Bárhogy is döntesz, mi az eLső lépéstől az utolsóig veled vagyunk!
Légy részese Te is az élménynek. Velünk tartasz?